Száááznyolcvan!

Száááznyolcvan!

Kovács Álmos ismét bizonyított Angliában

Ifi dartsjátékosunk remekül kezdett az idei Advanced Tour-ban

2023. március 13. - IroorI

Március 11-én az angliai Coventry-ben megkezdődtek a JDC Advanced Tour idei küzdelmei a magyar Kovács Álmos szereplésével. És nem is akármilyen szerepléssel, hiszen a hazai ifjúsági darts válogatott kiválósága az első négy forduló után a 7. pozícióból várhatja az áprilisi folytatást. 

 

 screenshot_20230313-005443_2.png

 

A neves, tizenkét fordulós versenysorozatban a nemzetközi ifjúsági darts 32 kiemelkedő alakja küzd meg egymással évről évre. Az elmúlt esztendők JDC játékosai közül sokan ma már a PDC (Professional Darts Corporation) színpadain bizonyítanak.

 

 screenshot_20230313-005812_2.png

 

Álmos első közép-kelet európaiként tavaly kvalifikálta magát a sorozatba. Egész évi kiváló szereplésének köszönhetően a ranglistáról automatikusan továbbjutott az idei Advanced Tour-ba is.

 

 screenshot_20230313-005334_2.png

 

Az első versenyhétvége nagyszerűen sikerült ifjúsági sportolónknak, hiszen vasárnap mindkét fordulóban a negyeddöntőig menetelt. 

 

 

"Ezen a napon magabiztos voltam. Jól éreztem magam a tábla előtt. Örülök, mert ebben az erős mezőnyben egy-egy meccset is nagyon nehéz nyerni. Az Advanced Tour mindig egy különleges tapasztalat. Ismét rengeteget tanultam itt, Coventry-ben. Köszönöm mindenkinek a sok jókívánságot, a szurkolást és támogatóimnak, a LENSA-nak, a Resysten-nek, a Viadukt SE-nek és a Kanárifészeknek a belém vetett bizalmat!"

 

 screenshot_20230313-005053_2.png

A ranglista első felében jelentős angol fölény. Köztük a legjobb külföldiként, a hetedik helyen. 

 

Álmosnak sikerült a tíz ország játékosait felvonultató mezőny nagy részét maga mögé utasítana. A raglistán csupán néhány angol dartsos előzi meg a Viadukt SE fiatal sportolóját a világ legkeményebb sorozatában. 

 

 screenshot_20220830-121119_viber_2.jpg

 

A következő hét pedig már új kihívást tartogat.

Versenyzőnket a magyar válogatott tagjaként a jövő hétvégén (március 17-19.) a Bécsben megrendezésre kerülő Youth Challenge várja. Utána irány Budapest és a hazai pálya, a felnőtt egyéni és a csapatbajnokság újabb fordulóival. 

 

Szép volt Álmos! Csak így tovább!

 

 

DARTS- magyar siker a JDC Európa -bajnokságon Hannoverben

Mozgalmas nyarat tudhat maga mögött Kovács Álmos, a Viadukt SE 16 éves dartsjátékosa. A fiatal sportoló a tavaszi JDC sikerek után sem vett vissza a lendületéből. Már az első negyedévben biztosította helyét a Gibraltárban rendezett novemberi világbajnokságra és a következő évi Advanced Tour sorozatra is. Utóbbi a PDC (Professional Darts Corporation) ifjúsági versenysorozata, ahol Álmos nem kisebb nevek között bizonyított, mint Luke Littler, Leighton Bennett, vagy Henry Coates.

png_20220829_233805_0000.png

Júniusban pedig Balatonlellén, a válogatott tagjaként képviselte a magyar színeket, ahonnan két ezüstéremmel távozott. A július a WDF (World Darts Federation) által hazánkban megrendezett ifjúsági Európa-bajnokságról szólt. Álmos színvonalas játékkal a 19 ország 75 indulója közül a kilencedik helyen végzett. Augusztus 27-én pedig Hannoverbe indult, ahol a JDC Európa-bajnokság várta. 

 

20220830_002832_0000.png

"Amikor elindultunk az itthoni kánikulából, nem is gondoltam, milyen viszontagságok árán jutunk majd el Hannoverbe. Igazán kalandosra sikeredett az utazás. A 14 órás, éjszakába nyúló vonatút végén hajnalban már nem vágytunk másra, csak egy kiadós alvásra. Először a recepciósra várva egy fotelben, utána meg a hotelszobában. Ezt ki is pipáltuk, aztán elindultunk a boltba. 300 métert sem kellett megtennünk, hogy másodpercek alatt bőrig ázzunk. Folytathatnám még a sort, tudnék mesélni, de igazából nagyon vidáman, sok nevetéssel telt ez a négy nap. Végigutaztunk Apával Németország tájain, az emberek kedvesek voltak, és a verseny is jól sikerült."

 

20220830_002000_0000.png

 

Álmos a két fordulós megmérettetés első körében egészen a döntőig menetelt. Tekintélyt parancsoló 12, 15 nyilas legeket is dobva, 170-es, 120-as kiszállókkal a második helyen végzett. A következő fordulóban magasabb átlaga ellenére végül épphogy alulmaradt a 8 közé jutásért vívott küzdelemben. Összesítésben így negyedik helyezést ért el a JDC European Openen.

 

png_20220830_002554_0000.png

 

"Összességében elégedett vagyok az eredménnyel. Ez egy fontos verseny, értékes számomra. Viszont tudom, hogy egy kis szerencsével (ami nem jellemezte ezt az utazást), vagy még erősebb játékkal sokkal jobban is alakulhatott volna. Így is csak néhány ponttal csúsztam le a dobogóról. Ezzel együtt jó emlékekkel tértem haza Hannoverből."

 

20220829_235335_0000.png

 

Álmos legközelebb szeptember 10-én, az ifjúsági nemzeti bajnokság utolsó fordulójában küzd majd. Párosban Borbély Andrással a bajnoki címért, egyéniben második helye megőrzéséért. Év végén pedig Gibraltárban, a JDC világbajnokságon méreti meg magát. Addig is sok felkészülés és verseny vár még a Viadukt DC 16 éves büszkeségére.

  screenshot_20220830-121119_viber_2.jpg

Kovács Álmos jövőre is a legjobb 32 között

A jó dartsjátékos tudja, milyen kevésen múlhat egy-egy győzelem. Emlékeznek az egymással vívott küzdelmekre. Évek múltán is. Tisztelik a másik munkáját, teljesítményét. Átélik egymás örömét, bánatát, mert ebben a sportban mindenkivel minden megtörténik. Sokszor. Ezért olyan lazák és vidámak a legjobbak. Így születnek köztük igazi barátságok.  

facebook_1653390386681_6934821912419605131.jpg

Kovács Álmos elégedetten tért haza Coventry-ből. Az utolsó négy állomáson eldőlt: a következő évre is helyet bérelt magának a JDC (Junior Darts Corporation) Advanced Tour elnevezésű versenysorozatában.

 

facebook_1653389334219_6934817498075124227.jpg

Januárban hallottuk a szenzációs hírt, hogy a biatorbágyi Viadukt SE akkor még 15 éves játékosa bekerült a világ 32 legjobb fiatal dartsosa közé. Álmos remekül helyt állt a Professional Darts Corporation (PDC) égisze alatt zajló sorozat tizenkét versenyén. 

 

facebook_1653390570033_6934822681453907272.jpg

"Sok tapasztalattal, élménnyel lettem gazdagabb. Volt, hogy dobogós helyen végeztem, és olyan is, amikor az egész torna második legjobb -85 feletti- átlagával már az első körben búcsúznom kellett."

 

facebook_1653390352743_6934821770072178730_2.jpg

A BBC televízió stábja is dokumentumfilmet készített erről az elképesztő játékosokat felvonultató mezőnyről, amely meghatározhatja majd a következő évtizedek darts világát.

"Sokszor tudtam jól játszani fontos pillanatokban. Nagyon kemény ellenfelekkel, szoros meccseken. A 16. születésnapomat is itt ünnepeltem. Amikor elindultam, örültem, hogy egy ilyen fantasztikus mezőnyben játszhatok. Most nagyon boldog vagyok, hogy sikerült megtartanom a Tour kártyámat. Köszönöm szépen támogatóimnak, a LENSA- nak, a Resysten- nek és a Kanárifészeknek, hogy hittek bennem és az egész sorozat folyamán végig segítették a versenyzésemet."

screenshot_20220522-211104_2.png

Álmos a 20 azonnali továbbjutó egyikeként végül a 16. helyen zárta első évét a JDC- ben. Így jövőre ismét a legjobb 32 ifjúsági jatékos között versenyezhet. Év végén pedig a Gibraltárban rendezett világbajnokságon képviseli majd hazánkat. 

De addig sincs megállás. A magyar válogatott tagjaként a nyár folyamán nemzetközi megmérettetések várnak fiatal sportolónkra. Közöttük a hazai rendezésű

Ijúsági Európa-bajnokság.

 

facebook_1653391574193_6934826893204446817.jpg

HATALMAS GRATULÁCIÓ, ÁLMOS! CSAK ÍGY TOVÁBB!

Kovács Álmos sporttörténelmet írt

Magyarországon évről évre növekvő népszerűségnek örvend a darts sport. Hazánk egyre több rangos rendezvénynek ad otthont és szép számmal képviseltetjük magunkat külföldön rendezett nemzetközi megmérettetéseken is. Utánpótlás játékosaink felveszik a versenyt a világ elitjével, ifjúsági válogatottunk pedig tavaly hatalmas ütközetben legyőzte az angol csapatot. 

 

screenshot_20220117-234639_2.png

Egyikük, a 15 éves ifjú titán, Kovács Álmos most az oroszlán barlangjában, a ködös Albionban mérte össze erejét 9 nemzet versenyzőivel a sportág legrangosabb szervezetének, a Professional Darts Corporation-nek (PDC) junior kvalifikációs tornáján, a Junior Darts Corporation (JDC) Q-school négy versenyt számláló sorozatában. A cél nem volt kisebb, mint bekerülni az Advanced Tour 32 fős mezőnyébe. 

Ez az a haladó túra néven ismert versenysorozat, ahol minden évben a 18. életévüket még be nem töltött darts jatékosok mérik össze tudásukat, s ami évről évre olyan egyéniségeket ad a sportnak, mint az osztrák Rodriguez testvérek, vagy az angol kiválóság, Bradley Brooks. Ezt a sorozatot nyerte meg korábban, s került azonnal a felnőtt világbajnokságra az ír Keane Barry is. Joggal nevezik tehát az Advanced Tour-t a PDC előszobájának.

Az időpont január 15-16., a helyszín Coventry. Ezen a két napon zajlott idén a  négy kvalifikációs verseny.

4 kártyát szerezhettek a tornagyőztesek, négyet pedig az összesítésben legjobb helyen végző játékosok.  

Álmos parádés játékkal, folyamatosan emelkedő teljesítménnyel hozta a mérkőzéseit versenyről versenyre. Egyre magasabb átlagokat- többek között a hétvége legjobb, 125 átlagpontot érő 11 nyilas körét- produkálva haladt előre, s a torna legmagasabb kiszállója, egy 170-es check out is az ő nevéhez fűződik. Három alkalommal is csak a későbbi győztes tudta megállítani.

"Hatalmas volt a feszültség. Nem vagyok maradéktalanul elégedett a teljesítményemmel, de sikerült a játékra koncentrálnom és ez átsegített a nehézségeken. A darts az a sport, ahol hihetetlenül sokat számít, hogy az ember csak a dobásra összpontosítson. Ez egyszerűen hangzik, mégsem olyan könnyű. Nagyon örülök, hogy sikerült, így a fontos nyilaknál mindig oda tudtam figyelni. Jól éreztem magam a hétvégén, rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem. Az utolsó versenyre még jobban összeállt a játékom és az ellenfeleimmel együtt igazán színvonalas mérkőzéseket játszottunk. Amikor elindultam, leginkább a tapasztalatszerzés volt a célom, ezt sikerült túlteljesítenem. Hihetetlen számomra, hogy be tudtam kerülni a végső 32 mezőnyébe. Elképesztően nagy erőt adott az, hogy ennyien drukkoltak nekem! Köszönöm szépen! Szponzoraimnak, a lensa.com- nak és a resysten.hu- nak pedig a belém fektetett bizalmat! Nagyon boldog vagyok."

screenshot_20220119-065632_2.png

 A Viadukt Sportegyesület ifjú sportolója 11, 12 nyilas, tekintélyt parancsoló legeket is dobva utasította maga mögé a nemzetközi mezőny javarészét. Kétszer a harmadik helyen végzett, egyszer a negyeddöntőig, egyszer pedig a nyolcaddöntőig menetelt, így összesítésben az első helyen jutott be a JDC legjobbjai közé. Ezzel az eredménnyel ő lett az első magyar a darts sport történetében, aki csatlakozhat a világ elitjéhez az Advanced Tour-on és kivívta magának a szereplés jogát az év végén, Gibraltárban megrendezendő ifjúsági világbajnokságon is. Fantasztikus teljesítmény! Gratulálunk Álmos!

screenshot_20220118-200539_2.png



süti beállítások módosítása